Az előző évi bajnokságot hetedik helyen záró Aston Martin a Silverstone-ban épülő gyára egyik új épületében mutatta meg az AMR23-ast, amely külsejében igencsak eltér az elődjétől.

Az alakulat elmondta: szinte teljesen új autót épített, és annak aerodinamikai kialakítása is több mint 95 százalékban változott meg.

Az idén is sötétzöldbe öltöző gépeket ráadásul megújult páros vezetheti az idén: a csapattal a harmadik idényére készülő Lance Stroll új márkatársat kapott. A Formula–1-től az előző év végén visszavonuló négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a kétszeres vb-első Fernando Alonso váltja Lawrence Stroll gárdájában. Alonsónak ez lesz a 20. F1-es idénye – Rubens Barrichellóhoz, Michael Schumacherhez és Kimi Räikkönenhez hasonlóan 19-cel állt eddig a vonatkozó örökrangsor élén.

Az istálló élén a második évét megkezdő Mike Krack hisz benne, hogy a spanyollal még magasabb szintre juthatnak, és a mezőny rangidős versenyzője sem mondott még le arról, hogy újra felérjen a sportág csúcsára. – nso.hu