A Tánc az ugaron elnevezésű projekt során dokumentumfilm készült a felkészülési folyamatokról, a kulisszák mögötti életről – ezt mutatták be a Szigligeti Színházban. A Nagyvárad Táncegyüttes Bihar megyei amatőr néptánccsoportokat megszólító mentori programjának munkálatai véget értek, az idei program a Tánc az ugaron címet viselte. A közel nyolc hónapon át tartó program az Ady-emlékév alkalmából valósult meg a nagyváradi Szigligeti Színház közreműködésével. A program során Bihar megye öt régióközpontjában zajlott táncszínházi oktatás, de lehetőséget adott a tehetséges fiataloknak is a bemutatkozásra. A program egyik célja az volt, hogy felkeltse a vidéken vagy szórványban élő magyar fiatalok érdeklődését a tánc és a színház iránt. A programban a Nagyvárad Táncegyüttes öt táncművésze és közel háromszáz néptáncos vett részt. A bemutató előtt Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója köszöntötte a mentorokat, néptáncosokat, érdeklődőket, majd oklevelet nyújtott át a program mentorainak. A film négy hónap alatt készült el, ötfős stábbal, Bihar megye magyarlakta településein. A dokumentumfilm hamarosan megtekinthető lesz a Tánc az ugaron Facebook-csoportban. – BN