A felvonulás hivatalosan 17 óra 14 perckor vette kezdetét. Az ünnep az 1714-es barcelonai csata évfordulójának állít emléket, annak, hogy a spanyol örökösödési háborúban V. Fülöp spanyol király csapatai bevették a várost. A kijelölt mintegy 2,5 kilométeres útvonal megtelt a rendezvény idei türkizkék egyenpólóját viselők tömegével, a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga és piros csíkos, kék alapon fehér csillagos zászlókkal, transzparensekkel. A magasba emelt táblák többségén a katalán köztársaság megteremtésének, illetve a függetlenségi vezetők szabadon engedésének követeléseit lehetett olvasni de feltűntek a katalán kormányt bíráló, elszakadási ígéreteit számon kérő üzenetek is. „Ismét utcára vonultunk, hogy követeljük az egységet. De nem akármilyen egységet, hanem egységet a függetlenségért. Azt, amely egyesített bennünket 2017 szeptemberének és októberének feledhetetlen heteiben” – fogalmazott Elisenda Paluzie, az esemény főszervezője. A Plaza de Espanán felállított színpadon szólt arról is az egybegyűlteknek, hogy a börtönben lévő függetlenségi vezetők elleni perben hamarosan ítélet születik. Pedro Sánchez spanyol szocialista ügyvezető kormányfő szerdán a madridi parlamentben a katalán nemzeti ünneppel kapcsolatban azt mondta: bárcsak egy nap a Diada minden katalán ünnepe lehetne és nem csupán egy részüké. A legutóbbi, két hónappal ezelőtt közzétett közvélemény-kutatás szerint, amelyet a katalán vélemény-tanulmányi központ (CEO) készített, a Katalóniában élők 44 százaléka támogatja a Spanyolországtól elszakadást, míg 48,3 százaléka ellenzi. – MTI