Nyári kezdéssel és új, átalakított versenynaptárral, valamint 15-18 hétvégével számol Chase Carey, a Formula–1 elnöke. Carey hétfőn késő este adott ki közleményt, amelyben azt írta, elkötelezettek a 2020-as idény megrendezés mellett. „Egyelőre nem lehet megjósolni, mikor javul majd a helyzet, de biztosan javulni fog, ők pedig akkor készen állnak majd elindítani a vb aktuális idényét” – ígérte.

A 22 verseny közül négyet-hetet egész biztosan nem tudnak megtartani, az idény eredetileg tervezett november 29-i befejezése pedig biztosan csúszni fog. Carey hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben nem áll rendelkezésre elegendő és megfelelő információ ahhoz, hogy elkészítsék a naptárat, de arra számít, hogy a következő hónapban ebben a tekintetben is javul a helyzet. – MTI