Az olimpiai bajnok kapus, Kari Aalvik Grimsbö az idény végén távozik a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától, írja az MTI. “Úgy döntöttem, ez az utolsó szezonom Győrben. Utána hazamegyek, és elkezdek tervezni egy másfajta életet” – nyilatkozta Grimsbö a norvég TV2-nek. A 34 éves kapus 2015-ben igazolt a Az egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok, illetve ötszörös Európa-bajnok Grimsbö azóta a Bajnokok Ligáját háromszor, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig négy-négy alkalommal nyerte meg az ETO színeiben. A kapus már egy nyári nyilatkozatában utalt rá, hogy a mostani lehet pályafutása utolsó szezonja. Tavaly lemondta a válogatottságot is, és mivel idén májusban megműtötték a térdét, a jelenlegi szezonban még nem lépett pályára, de reményei szerint karácsony után visszatérhet. A november végén kezdődő, Japánban sorra kerülő világbajnokságon biztosan nem lesz ott a norvég csapatban, de azt továbbra sem zárta ki, hogy a jövő nyári, tokiói olimpia miatt visszatérhet a válogatottba.