Jakabos Zsuzsanna 400 vegyesen lesz érdekelt az Otopeniben kedden elrajtolt rövidpályás úszó-Európa-bajnokság délutáni döntőjében, ugyanakkor Magyarország női és férfi gyorsváltója is csobban majd a 4×50-es finálékban. A házigazda román férfi gyorsváltó, David Popovici-csal a keretben ugyancsak kvalifikált az esti döntőbe, ugyanakkor Diana Stiger 800 gyorson készülhet a szerdai fináléra. Románia női gyorsváltója az első tartalék a késő délutáni döntő előtt.

Ugyancsak a keddi előfutamokból jutott középdöntőbe 50 méter háton Denis Popescu és Andrei Anghel. A délelőtt úszó többi romániai sportoló, köztük Vass Brigitta és Nagy Nándor is megtorpantak a kvalifikációs szakaszokban. Ezzel együtt is volt kiemelkedő teljesítményt, így például Vass részéről, aki 400 vegyesen országos csúcsot úszott a 16-18-éves korosztályban.

Az előfutamokban szerepelt magyarországi sportolók közül továbbjutott 800 gyorson Késely Ajna és Flück Nóra is. Ma négy döntőt rendeznek: 18 órától női 400 vegyesen, 18:09-tól férfi 400 gyorson úsznak érmekért, majd 19 órától a női gyorsváltól, 19:04-től pedig a férfi gyorsváltók csobbannak a medencében.

Magyarország, mint ismeretes, tizennyolc úszóval érkezett a romániai kontinensviadalra, a házigazdákat pedig 21 sportoló képviseli. Popovici, aki egyéniben 100 és 200 gyorson versenyzik azt mondta a seregszemle előtt, hogy örömúszásra készül hazai közönség előtt. „Nagy medencében szívesebben úszok, de ez most jó alkalom a fejlődésre” – nyilatkozta a világbajnok.

A kedd délutáni döntők alkalmával Jakabos Zsuzsanna a negyedik helyen zárt 400 vegyesen. Az aranyérem a brit Abbie Woodhoz került, aki honfitársát, Freya Colbertet, valamint az ír Ellen Walshet utasította maga mögé a dobogós helyekért. Később Magyarország 4×50-es női gyorsváltója csobbant a medencében, ahol a hatodik helyen zárt. A stafétát a svédek nyerték meg az olaszok és a britek előtt.

A 4×50-es férfi gyorsváltó fináléjában Magyarország és Románia stafétája is érdekelt volt, előbbiben Szabó Szebasztián, utóbbiban David Popovici is megmártózott a medencében. Az érem viszont elmaradt: a magyarok az ötödik, a románok a hetedik helyen értek célba. A váltóversenyt a britek nyerték meg. – maszol.ro