Új lakónegyedi parkot létesítenek Nagyváradon, a Morii utca közelében, a Selgros bevásárlóközpont mögött – áll az önkormányzat által kiküldött közleményben. A területet jelenleg nem gondozzák, hulladékkal teli. Az 1853 négyzetméteres park főbejáratát a tömbházak felől alakítják ki, de nyugati oldalról is megközelíthető lesz. A pályázati kiírást két cég alkotta társulás nyerte meg, a szerződés értéke valamivel több mint 589 ezer lej plusz áfa. A kivitelezési szerződést már aláírták, a szükséges iratok beszerzése után a kivitelezőnek két hét áll rendelkezésére a műszaki terv megalkotására. Az engedélyek megszerzése után, az időjárási viszonyoktól függően, elkezdhetik a munkálatokat. A park területén a tervek szerint többek között játszóteret, kosárlabdapályát, kerékpártárolót alakítanak ki.

Forrás: B.N.