A román–magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészek számára elnevezésű projekt  nyitókonferenciáján Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház igazgatója elmondta, hogy a 7,5 millió eurós költségvetésből Nagyváradnak 1,02 millió euró jut, amiből befejeződik a 2011-ben megkezdett színházfelújítás. A nagyváradi beruházás kivitelezési határideje 2019. december 16. Gemza Péter, a debreceni Csokonai Színház igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy a CBC inkubátor projekt elsődleges célkitűzése, hogy az előadóművészet terén közös értékeket teremtsenek, melyek segítségével növelni lehet a román–magyar határ menti régiók attraktivitását. A kulturális projekt keretében multifunkcionális központot is építenek Nagyváradon, és hozzájárulnak a Körösvidéki Múzeum teljes körű újranyitásához. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke azt idézte fel, hogy példaértékű volt a nyolc határ menti megye együttműködése, és az összes közül ez a kulturális projekt volt a legmegalapozottabb. Kiemelte, hogy a 187 millió eurós forrásból Bihar megye vitte el a legtöbbet, több mint 42 millió eurót, míg a többi romániai és magyarországi megyék 20–22 millió euró közötti pályázati összegeket kaptak.

Forrás: B.N.