Nyilvánvalóan át kellett adni Oroszországnak Volodimir Cemah donyecki szakadárt, akinek köze lehetett az MH17-es malajziai utasszállító repülőgép Kelet-Ukrajna feletti lelövéséhez 2014-ben – vélekedett Oleh Szencov ukrán filmrendező, aki szombaton az ukrán-orosz fogolycsere keretében nyerte vissza szabadságát és térhetett vissza öt év fogság után Oroszországból Ukrajnába. Kijevben tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy Cemah nevét először hazatérésekor a repülőgépen hallotta. „Az elnök (Zelenszkij) odajött hozzám (már az érkezés után), és megkérdezte: ön ellenezte ezt a cserét? Én azt válaszoltam, hogy először hallok erről”. Hozzátette, hogy Ukrajnában a társadalom szabad, bárkinek jogában áll kimondani a véleményét és vitatni ezt a döntést. Az internetes híradások alatti hozzászólások ugyanis megoszlottak a tekintetben, helyes volt-e a fogolycsere keretében kiadnia Kijevnek Cemahot Oroszországnak, amikor Hollandia kérte Kijevet, hogy ne tegye meg, mert nyomozói még ki akarják hallgatni őt. Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi ombudsman egy keddi tévéműsorban arról beszélt, hogy Oroszország még 113 ukrán politikai elítéltet tart fogva, köztük 89 krími tatárt. Szencov beszámolt arról, hogy két könyve áll készen kiadásra: egy elbeszélésgyűjteménye várhatóan már szeptemberben megjelenik, egy regénye pedig a tervek szerint jövőre. – MTI