Az Ér TV 97 adásának tartalmából:
Székelyhíd helyi tanácsának április 23. ülésén bár nem egyöntetűen, de tanácsosaink megszavazták Béres Csaba polgármester Dubaiba való utazását. Városunk első embere azóta már haza is tért az Egyesült Arab Emirátusokból . Most személyesen tőle hallhatják a fejleményeket.

Városunk két ötödosztályú labdarúgó csapattal is rendelkezik. Az elmúlt vasárnapon épp a mieink a hegyközszentmiklósi Toldy és a székelyhídi Törekvés rangadójára került sor. Az összecsapás igen izgalmasra sikeredett, sem érzelmektől, sem a bíró által kiosztott lapoktól nem volt mentes.

A hip-hop őrült világszerte egyre nagyobb méreteket ölt. Székelyhídon Mészáros Ildikó jóvoltából, már évekkel ezelőtt csoportban hódolhattak e műfaj kedvelői. A Free Steps tánccsoport vezetője
azonban most a visszavonulás mellett döntött. Ennek ellenére a csoport ugyan picit átalakulva, új név alatt és új vezetővel folytatja a táncot.

Bihardiószeg szőlő és bortermelői nincsenek borverseny híján az idei esztendőben, hiszen a
februárban megszervezett hagyományos helyi megmérettetés mellett márciusban a Kárpát-
medencei református szőlészeket és borászokat vonzó Borumnak is a település adott helyet, s most pedig az Erdélyi szőlőhegyek elnevezésű seregszemle zajlott.

Adásunk végén híradóval jelentkezünk

Tartalomjegyzék:

– Lehetőség Dubaiban 00:55
– Helyi foci rangadó 07:47
– Enemy Dance 11:13
– Újabb borverseny Bihardiószegen 16:21
– Legfrissebb történések a híradóban 26:08