
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papsága és szerzetesei a napokban részt vettek a hagyományos szentjobbi zarándoklaton. Szent István király jobbjának egykori őrzőhelyére ugyanis rendszeresen ellátogatnak évente egyszer, hogy töltekezzenek és erőt merítsenek a mindennapi kihívásokhoz. Idén a papi hivatások fontosságára hívta fel a figyelmet az egyházmegye főpásztora, Böcskei László.
Ugyanakkor a megyés püspök bejelentette, hogy zarándok- és lelkigyakorlatos központot alakítanak ki az egykori bencés monostor alapjain Szentjobbon. A felújítás az Országos Helyreállítási Terv (PNNR) részét képező Hívogató Románia elnevezésű országjáró projekt Szent László-út kiírása keretében valósul meg.
A szertartáson két brazil tanúságtevő lelkész, José Cleiton és Rodorick Rojas hivatástörténetét is meghallgathatták a jelenlévők a római katolikus templomban. Szent László király a Pray-kódex naptára szerint 1084. május 30-án Szentjobbon talált rá Szent István ereklyéjére, és a tiszteletére bencés monostort alapított ott. A május 30-i ünnepet a 15. század végéig Váradon és Székesfehérváron is megtartották. – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala
Vélemény, hozzászólás?