
Russell Westbrook meggyógyult, így csatlakozhatott a Houston Rocketshez, amely az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) folytatására készül. A 2017-es alapszakasz legértékesebb játékosának megválasztott irányító megfertőződött a koronavírussal, ezért nem tarthatott társaival a floridai Orlandóba, ahol 22 csapat egy zárt „buborékban” fejezi be az idényt.
Westbrook múlt hétfőn jelentette be, hogy elkapta a betegséget, emiatt csak egy héttel később utazhatott Orlandóba, ahol szerdán edzhetett először a társaival. A kilencszeres All Star-válogatott játékos egyetlen tünete az orrfolyás volt, most pedig már remekül van, és alig várta, hogy elkezdhesse a munkát. A 31 éves kosaras, aki maszkban beszélt a média képviselőivel, azt kérte az emberektől, hogy ne vegyék félvállról a világjárványt, és felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára. A márciusban félbeszakadt bajnokság a tervek szerint jövő csütörtöktől folytatódik, minden csapat nyolc mérkőzést játszik még az alapszakaszból, azután indul a rájátszás. A Houston Rockets az első mérkőzését jövő pénteken játssza a Dallas Mavericks ellen. – index.hu
Vélemény, hozzászólás?