Mircea Geoană NATO-főtitkárhelyettes szombaton kijelentette, a védelmi költségvetésnek a GDP 2,5 százalékára való növelése olyan beruházás, amelynek a múltbeli hiányosságokat is pótolnia kell, de hangsúlyozta, hogy „az emberek a legfontosabbak”, és jól képzett, motivált katonákra van szükség.

Geoană üdvözölte Románia és más NATO-szövetségesek azon döntését, hogy folytatják a védelmi beruházásokat. „Ez nem egy értelmetlen kiadás, de tudom, hogy sokan úgy gondolják, hogy valami mást is csinálhatnánk ezzel a pénzzel. De gondoljunk csak a határaink közelében zajló háborúra. Jobban felszerelt hadseregre van szükségünk, jobban motivált katonákra van szükségünk, olyan fiatalokra van szükségünk, akik a katonai pályát akarják választani, és ehhez biztosítanunk kell számukra a legmodernebb feltételeket a középiskolákban és katonai akadémiákon. Más társadalmi-szakmai kategóriákhoz hasonlóan tiszteletet és életminőséget kell majd biztosítanunk számukra, hogy vonzóvá tegyük a katonai pályát” – fejtette ki Geoană, aki Vasile Dîncu védelmi miniszterrel közösen meglátogatta a besztercei 81-es gépesített dandár parancsnokságát. – Krónika