A decemberi magyar országos bajnokság után befejezi pályafutását Szász-Kovács Emese olimpiai aranyérmes párbajtőröző.

Klubja, a Vasas közleménye szerint a 39 éves versenyző december 19-én lép utoljára pástra, ekkor zárja le 29 éves pályafutását.

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elárulta: a hónapok alatt folyamatosan alakult ki benne a döntés. „Érzem, hogy a szívem máshova húz” – szögezte le a többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki érmes Szász-Kovács, aki a riói olimpián érte el karrierje legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a női párbajtőr egyéni küzdelmét. Mint elmondta, volt ideje lezárni magában a pályafutását, ám így is furcsa lesz magára nem élsportolóként tekinteni.

A Vasas közleményében jelezte: a vívó nem szakad el a sportágtól, ugyanis társelnökként továbbra is aktív szerepet vállal majd a vívószakosztály életében. – MTI