A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltörölte az UEFA korábbi döntését, és úgy találták, hogy a Manchester City nem játszotta ki a pénzügyi fair play (FFP) szabályait, így jogtalanul tiltották ki az angol csapatot két idényre az európai kupasorozatokból. A CAS hétfői döntése értelmében a Manchester City továbbra is indulhat a Bajnokok Ligájában – egyedül a pénzbírságot hagyták meg, de ezt is mérsékelték, 30 millió euróról 10 millió euróra. A CAS döntése szerint (pdf) a korábban kiszabott büntetést vagy megalapozatlan, vagy elavult vádak alapján hozták meg, ezért mentették fel a tiltás alól a Manchester Cityt, amely így nem bűnös az FFP kijátszásában. A 10 millió eurós büntetést ugyanakkor azért tartották indokoltnak, mert a Manchester City hátráltatta az UEFA a klubok pénzügyeit vizsgáló bizottságának, a CFCB-nek (Club Financial Control Body) a vizsgálatát.

A Manchester City rövid közleményében üdvözölte a CAS döntését, amely megerősíti, hogy ártatlanok az ellenük felhozott vádakban, és ezt megfelelő bizonyítékokkal alá is tudták támasztani. A Manchester City biztosan a 2. helyen zárja a Premier League 2019-20-as idényét, így a tiltás feloldásával garantált az indulásuk a Bajnokok Ligájában. Az UEFA reagálásában megjegyezte, hogy a CAS vizsgálata során nem talált elegendő bizonyítékot és sok állítólagos jogsértés elévült az UEFA-rendeletekben előírt ötéves határidő miatt. Az UEFA hozzátette: az elmúlt években a pénzügyi fair play betartatása nagy szerepet játszott a klubok védelmében és pénzügyi stabilitásuk megtartásában, és továbbra is elkötelezett a szabállyal kapcsolatban. Az UEFA egyúttal jelezte: tudomásul veszi a döntést és további lépéseket nem tesz az ügyben.