Kétszer is tömegverekedés tört ki Örményország parlamentjében szerdán, miután egy képviselő „hazaárulónak” nevezte a korábbi védelmi minisztert. A képviselő, Ayk Sargsyan azt állította, hogy a volt miniszter, Seyran Ohanyan idején azok, akik lefizették a megfelelő embereket, mentesülhettek a katonai szolgálat alól. Erre reagálva Ohanyan megpróbálta őt megdobni egy flakonnal. Majdnem sikerült is, de a képviselő még időben elhajolt az üveg elől. Erre reagálva többen – köztük a képviselő is – flakonzáport zúdítottak a volt miniszterre.

Ezután egymásnak estek a kormánypárti és ellenzéki képviselők, mire az országgyűlési őrség is berohant a terembe és megpróbált rendet tenni. Az élő parlamenti közvetítést csak ezután szüntették meg. Az őrség próbálta kivezettetni a rendbontó képviselőket, a bent maradt honatyák egyike azonban ismét kirohanást intézett politikai ellenfelei ellen, amiből megint verekedés lett. Ez alkalommal az egyik képviselő egy elég kemény rúgást is bevitt a politikai ellenfelének, utána pedig ököllel estek egymásnak, mígnem az őrség le nem állította őket. – index.hu