A váradi polgármesteri hivatal meghirdette a versenyvizsgát a Nagyváradi Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. A kiírás szerint a versenyvizsgára történész, jogász, menedzsment, vagy közigazgatás szakos felsőfokú végzettségű személyek jelentkezhetnek, akiknek minimum hároméves vezetői, és minimum ötéves múzeumi szakmai tapasztalatuk is van. A pályázatok benyújtási határideje február 22.

A pályázatokra adott jegyeket március 8-ig teszik közzé, a menedzsertervek bemutatására vonatkozó interjúk március 9-én lesznek. A Bihoreanul hetilap emlékeztet arra, hogy a versenyvizsga feltételeit tavaly áprilisban fogadta el a Nagyváradi Helyi Tanács, de mivel felmerült a gyanú, hogy ezeket a feltételeket úgy szabták meg, hogy azok a múzeum ideiglenes vezetőjének, a jogász Angela Lupșeának kedvezzenek, ezért Ilie Bolojan akkori polgármester elhalasztotta a vizsga megszervezését. Az ugyanis szokatlan, hogy múzeumigazgatói állásra jogászok is jelentkezhessenek.

Ugyanakkor Lupșea teljesíti a hároméves vezetői és ötéves szakmai tapasztalatra vonatkozó elvárást is. Florin Birta polgármester tagadta, hogy az igazgatói szék Angela Lupșeának lenne előkészítve: „A jelentkezők lehetnek történész, jogász vagy menedzsment végzettségűek. Nem hiszem, hogy ezek a feltételek ellentmondanak bármilyen érvényben lévő törvénynek vagy normatívának” – nyilatkozta a polgármester a helyi sajtónak. – erdon.ro