A Szenegáli Labdarúgó-szövetség hivatalosan bejelentette, hogy Sadio Mané biztosan kihagyja a vasárnap kezdődő világbajnokságot Katarban.

Sadio Manét a Bayern München Werder Bremen elleni bajnokiján kellett lecserélni mindössze 20 percet követően, miután egy párharcban rúgást kapott a sípcsontjára. A játékost azóta is Németországban kezelik.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a 30 éves támadó biztosan kihagyja a szenegáliak első meccsét a vb-n Hollandia ellen, de van esély a játékára a későbbi mérkőzéseken, leginkább a csoportkör harmadik fordulójától kezdve.

A FIFA szenegáli főtitkára szerint hazája válogatottja boszorkánydoktorok segítségét is kérte, hogy gyorsítsák a felépülését. Most azonban hivatalossá vált, Mané nem jön rendbe annyira sem, hogy legalább egy találkozón pályára léphessen.

„Az MRI-vizsgálatok nem mutattak olyan kedvező javulást, mint reméltük, ezért sajnos úgy kellett döntenünk, hogy Mané nem utazik el a világbajnokságra” – jelentette be a szenegáli szövetség. – nso.hu