Országos szinten öt alatt van azon iskolák száma, ahol vallásturisztikai szervezői képesítést lehet szerezni, és a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ezen tanintézmények egyike, egyedüliként a megyében.

Az elmúlt öt-hat esztendőben Nagyvárad gazdasága egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatának a turizmus bizonyult. A statisztikai kimutatások szerint ebben az időszakban megháromszorozódott az ide érkező látogatóknak a száma, és Nagyvárad az egyetlen olyan város Romániában, melynek az idegenforgalma meghaladja a lakosok számát.

Ezen belül is különösen dinamikusan fejlődő szektor lett a vallási turizmus, hiszen rengeteg minden történt az utóbbi időben ebből a szempontból: megújult a püspöki palota kertje és nemsokára megnyílik a látogatóközpont; a várban pedig megtekinthető az egykori székesegyház maradványa, mellette Szent László megjelölt sírjával – vannak tehát olyan helyek, ahova el lehet zarándokolni.

Az említett tendenciára alapozva, és azon fiatalok számára, akik szeretik a történelmet, a régmúlt idők legendáit, szívesen tanulnak idegen nyelveket, és utaznak, a Szent László Líceum vallásturisztikai képzést kínál. Konrád Katalin igazgatónő elmondása szerint a szakra felvételivel lehet bejutni. Május 24–25. között kell beiratkozni az iskola titkárságán (Nagyvárad, Nogáll/Partenie Cosma utca 5. szám, tel: 0359-411-121).

A jelentkezők vigyék magukkal a beiratkozási lap mellékletét, amit a jelenlegi iskolájuk titkárságán kell kérjenek, a születési bizonyítványuk másolat és személyi igazolványukat. A szóbeli interjút és a jeggyel értékelt írásbeli próbát május 26–28. között tartják, eredményt május 30-án hirdetnek. A leendő kilencedikesek tanulnak majd idegen nyelveket – angol/német/olasz –, turisztikai szaktantárgyakat, főleg humán jellegű tantárgyakat, teológiát heti több órában, fűszerezve 1 hét turisztikai gyakorlattal.

Érettségizni román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, történelemből és földrajzból kell majd. Az érettségi diplomán kívül a végzősök vallásturisztikai szervezői képesítést kaphatnak, mellyel az iskola befejezése után elhelyezkedhetnek mint idegenvezető, turisztikai központ asszisztens, információs iroda referens, recepciós, szociális központ asszisztens. Vagy folytathatják a tanulmányaikat egyetemi szinten a vallás és szociológiai tudományok, turisztikai vagy menedzsment tudományok, történelem, bölcsészet, szolgáltatások és turizmus gazdasági irányvonal mentén. – erdon.ro