Milák Kristóf olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó nem indul júliusban a Fukuokában sorra kerülő világbajnokságon. „Nagyon nehéz szívvel hoztam egy döntést: nem indulok a júliusi fukuokai világbajnokságon – bármennyire is szeretném folytatni a 2016-ban kezdődött győzelmi sorozatomat, jelenleg sem fizikálisan, sem mentálisan nem vagyok azon a szinten, hogy ott legyek a világ legjobbjai között” – olvasható a Budapesti Honvéd SE 23 éves versenyzőjének nyilatkozata a klub közösségi oldalán és a magyar szövetség tájékoztatásában.

Milák saját bevallása szerint maga is keresi a kielégítő választ, miért alakult így, viszont pontosan érzékeli, hogy meg sem tudta közelíteni teljesítőképessége száz százalékát, ami a csúcsteljesítményhez elengedhetetlen. Milák leszögezte, továbbra is kész eleget tenni az élsportolók adminisztratív és egyéb kötelezettségeinek. Előtte álló feladatként azt jelölte meg, hogy a nyarat átgondolt, minőségi pihenéssel töltse annak érdekében, hogy szeptembertől energikusabban, tudatosabban, még jobb hozzáállással végezhesse az edzéseket, így ismét elérje azt a szintet, amit mindenki megszokhatott tőle.

Az úszó hálás edzőinek, Virth Balázsnak és Zala Györgynek, illetve a magyar szövetségnek és a Honvéd vezetőinek, mert minden segítséget megadtak neki ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban kikeveredjen ebből a helyzetből, és készen álljon a világbajnokságra. Ezért „iszonyúan” sajnálja, hogy ezen a nyáron nem lesz ott a medencében.

Milák a 2017-es, budapesti világbajnokságon 100 méter pillangón szerzett ezüstérmével robbant be a felnőtt mezőnybe, fő száma ugyanakkor a 200 méter lett, amelyben 2018 óta gyakorlatilag egyeduralkodó. Pályafutása első csúcspontjaként 2019-ben a kvangdzsui világbajnokságon a legendás Michael Phelps tízéves világcsúcsát megjavítva nyert aranyérmet, majd 2021-ben a tokiói olimpián is simán győzött, míg 100 méteren Európa-csúccsal lett második. Tavaly pedig a hazai rendezésű világbajnokságon a Duna Arénában tovább javította világrekordját (1:50.34), illetve ezen a viadalon 100 méter pillangón is világbajnoki címet nyert. – MTI