Nehéznek indult, sima lett a vége: Serena Williams 71 perc alatt 6:3, 6:1-re nyert az ukrán Elina Szvitolina ellen, így a tavalyi után ismét bejutott a US Open fináléjába. A második elődöntőn már kevésbé volt jó a hangulat, többen haza is mentek Serena Williams győzelme láttán, pedig a kanadai Bianca Andreescu és a svájci Belinda Bencic csatája izgalmasra sikeredett. Andreescu az első játszmát úgy nyerte meg a rövidítésben, hogy előtte hatból hat bréklabdát hárított, az egyik ezek közül játszmalabda is volt egyben.

Bencic a második szett elején már élt fogadóelőnyével, aztán még kétszer brékelt, de nem tudott higgadt maradni a fontos pillanatokban – a közönség is belekiabált a szerváiba –, és sorozatban négyszer veszítette el a saját adogatójátékát. Andreescu 7:6, 7:5-re nyert, így ő lesz Serena Williams ellenfele szombaton, a magyar idő szerint 22 órakor kezdődő döntőben – a kanadai eddig hétből hét top 10-est győzött le az idén…

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya), NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 8.)–Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 6:1
Andreescu (kanadai, 15.)–Bencic (svájci, 13.) 7:6, 7:5