Az első két bölcső sikere után felajánlásokból és adományokból újabb három bölcső készült el a nagyváradi Szent László Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete kezdeményezésére Bihar megyében elindított program keretében, ezeket mostantól lehet igényelni. Mint ismeretes, első körben két vándorbölcső indult útnak Bihar megyében. A cél az, hogy ösztönzést és segítséget nyújtson a mostani nehéz időkben is gyermeket vállaló pároknak, akik számára fontos hagyományaink, népi kultúránk tisztelete és szokásaink megőrzése.

A kezdeményezés alapja, hogy mivel egy gyermek számára egy bölcső csupán behatárolt ideig használható, sok család nem fektet pénzt és energiát a beszerzésébe. A most útnak induló bölcsők is négy-hat hónapig lesznek egy családnál, ezt követően pedig a program kezdeményezői átadják a következő igénylőnek. Az új bölcsők is Végh Gyula hegyközcsatári asztalosműhelyében készültek el, a díszítés Köllő Panna, a népi képzőművészet ígéretes gyergyói fiatal tehetsége keze munkáját dicséri.

A hársfából készült bölcsők festéséhez ezúttal is kizárólag természetes eredetű, az egészséget nem károsító színezőanyagokat használtak. A bölcsők díszítései ősidőkre visszanyúlva megidézik a Kárpát-medencében található régi magyar templomok mennyezetkazettáinak szín- és formavilágát, úgy, hogy a motívumok jelentéstartalma a születés, az anyaság vállalása, az élet továbbadásának fontossága, az élet ismétlődő újrateremtése, az örök megújulás üzenetét is magukban hordozzák.

A bölcsőkkel ezúttal is együtt jár egy babaköszöntő csomag, amelyben megtalálhatóak helyi kézművesek által készített termékek, egészséget támogató ételek, babaszoba dekoráció, babahálózsák, kézzel készített játékok, valamint egy ünnepi koccintáshoz elmaradhatatlan minőségi érmelléki bor. A kezdeményező Érmelléki Gazdák Egyesülete, és a Szent László egyesület most is olyan családok jelentkezését várják, akik babát várnak, vagy gyermekük nemrég látta meg a napvilágot. A vándorbölcső iránti igényt a szentlaszloegy@gmail.com email címen lehet jelezni, több jelentkező esetén sorsolással dől el, kihez kerül a három bölcső. – A Szent László Egyesület sajtóirodája/Sajtóközlemény