
Csütörtöktől kötelezővé teszik nyílt köztereken a maszkviselést minden Dâmbovița megyei településen – jelentette be Aurelian Popa megyei prefektus. A Digi24-nek a prefektus elmondta: a megye vörös zónának számít, nagyon sok a fertőzött. Csütörtöktől kötelező lesz maszkot viselni a nyílt köztereken, így a piacokon, vásárokban, az eladóknak pedig kesztyűt is viselniük kell.
Az intézkedésről a megyei katasztrófavédelmi bizottság döntött, és a teljes megyére vonatkozik. Dâmbovița megyében a járvány kezdete óta 1 682 koronavírusos esetet igazoltak, az utóbbi napokban pedig fokozatosan emelkedett a fertőzöttek száma. Az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság (CNSU) még kedden határozott egyebek mellett arról, hogy a megyei hatóságok kötelezővé tehetik a kültéri maszkviselést bizonyos órákban és közterületeken. A magas fertőzésszám miatt Argeș volt az első romániai megye, ahol ezt bevezették. – Digi24
Vélemény, hozzászólás?