Valentina Stan nagyváradi fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás szeptember 4-én, pénteken 17 órától a nagyváradi várban található Tóth István Fotótechnikai és Fotóművészeti Gyűjtemény kiállítótermében.

Valentina Stan 2010-ben végezte el a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub fotótanfolyamát, amely után alapító tagja lett a Nagyváradi Fotóklubnak. 2012-be tagja lett a Romániai Fotóművészek Egyesületének, megszerezte az AFIAP kitüntetést, majd 2017-ben az EFIAP, 2018 pedig az EFIAP jelzést. Jelenleg az EFIAP (platinum) jelzés tulajdonosa. Az utóbbi időben több mint 500 szalonban mutatkozott be alkotásaival, a zsűri által elfogadott több mint 1500 fotóval százon felüli elismerést szerzett.

Inspirációs forrása a város szépsége és valósága, fotóin nagy hangsúlyt kapnak a vonalak és formák, amelyeket különleges, néha „valótlan” kromatikával ötvöz. A kiállításmegnyitót ezúttal is az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület Facebook-oldalán is élőben fogják közvetíteni. Az alkotásokat dr. Ramona Novicov ismerteti, fellép a Duo Varadiensis (Lucian Malița és Thurzó Sándor József). A kiállítás anyagát megtekinthetik az Euro Foto Art Egyesület honlapján (https://www.eurofotoart.com/efa-exbhibitions/the-museum-of-oradea-city/) is, a várbeli kiállítás pedig szeptember 29-ig, keddtől vasárnapig 10 – 18 óra között látogatható. – erdon.ro