A nagyváradi megyei sürgősségi kórház Pasteur utca 65. szám alatti fő épületét egy új szárnnyal bővítik az északi részen, ott, ahol jelenleg a kórház parkolója van. Az elképzelések szerint az új létesítményben alagsor, földszint és három emelet lesz, ide költöztetik a jelenleg a Fő utca 37. szám alatt működő járóbeteg-rendelőt és az adminisztratív központot is. Az új épületbe az alagsori részén lehet majd bejutni, itt zajlik a betegek ki- és beutalása is, ugyanakkor öltözők is helyet kapnak majd itt mind a páciensek, mind pedig az egészségügyi személyzet számára.

Ugyanakkor lesznek orvosi rendelők is, illetve egy külön bejáraton lehet majd megközelíteni a fertőző és a tbc-s betegeket kezelő orvosi rendelőket. A földszinten lesz a poliklinika, illetve a járóbeteg-rendelő, és ezen a szinten alakítják ki az összeköttetést a kórház másik épületével. Ezen a szinten alakítják ki az épületen belüli közlekedési útvonalakat, és különböző orvosi szakrendelők is helyet kapnak itt (ortopédia, sebészet, belgyógyászat, urológia stb.). Az első emeletet a földszinthez hasonlóan alakítják ki, tehát lesz járóbeteg-rendelő és további szakorvosi rendelők is (szemészet, allergológia, onkológia stb.). A közlekedést lépcsővel és három lifttel biztosítják.

A második emeleten lesz az adminisztráció, míg a harmadikon az intenzív osztályt alakítják ki: középen lesznek a mellékhelyiségek és a raktárak, valamint a megfigyelőközpont is. Körben 22 ágyat helyeznek el, ezeket üvegfallal választják el egymástól. Erről az emeletről kizárólag csak egy átjárón lehet majd eljutni mind az új épületbe, mind pedig a kórház jelenlegi, A. épületébe. A projekt magába foglalja a bútorzat beszerzését is. A beruházás becsült költségvetése 57 millió lej áfával együtt. Az új ingatlan 5491,22 négyzetméteren terül majd el, a kivitelezési időszak tizennyolc hónap. A határozattervezetet egyhangúlag megszavazta hétfői ülésén a Nagyváradi Helyi Tanács. – erdon.ro