Koronavírus-fertőzésben, 76 éves korában meghalt Redzsep Rejepov híres türkmén zeneszerző, pedig az országban – a hatóságok szerint – nincs jelen a fertőzés – írja a Szabad Európa. A hírt a zeneszerző Rigában élő testvére közölte a Facebookon. Türkmenisztán egyedi módon kezeli a koronavírus-fertőzést. A türkmén hatóságok ugyanis már tavaly tavasz óta tagadják azt, hogy a betegség jelen lenne országukban, sőt, még a “koronavírus” szó használatát is megtiltották az emberek számára. Türkmenisztán ezáltal az egyetlen olyan közép-ázsiai nemzet, amely az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) eddig egyetlen koronavírus-fertőzöttről sem számolt be. A világszervezet korábban már felszólította a türkmén kormányt, hogy teszteljék koronavírusra a tüdőgyulladás-szerű tüneteket mutató betegeiket, de a kormány ettől is elzárkózott. Ugyanakkor néhány óvintézkedést ők is bevezettek, bár ezek szükségességét sem a koronavírussal, hanem a szomszédos országokból származó „káros por” érkezésével indokolták. – index.hu