November 8-án, 19 órától kerül sor a Szigligeti Színház új évadának soron következő premierjére: a Szigligeti Társulat művészei ezúttal a Szabó Magda ifjúsági regényéből készült Tündér Lala című előadást mutatják be Tóth Tünde rendezésében.

Az előadás Tündérország királyi családjának kamaszkorú gyermekéről, Tündér Laláról szól, aki rakoncátlan viselkedésével csakhamar bajba keveredik. Aterpater varázsló cselszövése bonyodalmak sorát indítja el a máskor békés honban, s egy pillanatra úgy tűnhet, a rossz győzedelmeskedik az igazság felett. Ám Lala szívében annyi hűség, bátorság és önfeláldozás lakik, amely képes a legreménytelenebb helyzeteket is jóra fordítani. 

A bemutató a XI. Könyvmaraton programjában kapott helyet, így az előadást követően a színpadi forgatókönyv írója, Egressy Zoltán könyvbemutatójára is sor kerül, amelyet Szűcs László, a Várad Kulturális Folyóirat főszerkesztője moderál.

Az előadásra jegyek a színház Moszkva utca 7. szám alatti jegypénztárában, illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.