Donald Trump a járványellenes harc kormányzati munkacsoportjának szokásos napi sajtótájékoztatóján kifejtette: már létező gyógyszereket próbálnak tesztelni, hogy vajon együttes alkalmazásuk mennyiben alkalmas a betegség kezelésére. Közölte azt is, hogy a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) több mint 13 millió darab orvosi maszkot oszt ki még ezen a héten. Trump leszögezte: „nem engedi”, hogy ez a vírus hosszú távú gazdasági-pénzügyi problémává váljon az Egyesült Államok számára. Utalt arra, hogy a kongresszusban a republikánusok és a demokraták éppen most tárgyalják az ezermilliárd dollárnál is nagyobb összegű gazdaságélénkítési tervezetet, amely a járvány okozta gazdasági visszaesést kívánja enyhíteni.

Donald Trump a sajtókonferencia előtt írt alá elnöki rendeletet az árdrágítás megfékezésére. Az értekezleten ezúttal – Mike Pence alelnök és Deborah Birx orvos mellett – jelen volt William Barr igazságügyi miniszter is, aki elmondta, a minisztérium már megindította a nyomozást számos olyan esetben, ahol életbevágó fontosságú gyógyászati eszközök árdrágításáról érkezett jelentés. A tárcavezető hozzátette: az Egyesült Államok valamennyi, összesen 93 ügyészségén megbíztak egy-egy vezető ügyészt az ilyen ügyek kivizsgálásával. Deborah Birx kitért arra is, hogy Washington figyeli a japán, a dél-koreai és a kínai járványellenes tapasztalatokat, azokból próbál következtetéseket leszűrni. – MTI