Legalább 70 holttestet rejtő tömegsírra bukkant a szíriai hadsereg és a helyi polgárőrség a Damaszkusz környéki Kelet-Gútában – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség hétfőn. A damaszkuszi katonai rendőrség részéről Mohamed Manszúr tábornok azt mondta, hogy a kelet-gútai Dúma városa mellett talált tömegsírba helyezett holttestek között nő is van. Hozzátette, hogy a gyilkosságokat 2012 és 2014 közt követték el a térségben ebben az időben aktív szélsőségesek.

Orvosi források azt közölték, hogy megkezdték a holttestek azonosítását, egyelőre két halott személyazonosságát állapították meg. Ajmán Hallu, a közeli katonai kórház egyik orvosa azt mondta, az exhumálás kedden fejeződik be. Kelet-Gútát a szíriai hadsereg 2018 áprilisában foglalta vissza a lázadóktól. A Szíriával foglalkozó független ENSZ-vizsgálóbizottság szerint a térség központjáért, Dúmáért vívott harcokban a szíriai kormányhadsereg tiltott vegyi fegyvert vetett be. Damaszkusz tagadta a vádat, és a térséget korábban ellenőrzése alatt tartó Dzsejs el-Iszlám nevű terroristaszervezet hazugságának nevezte azt. – MTI