A török telekommunikációs hatóság helyi idő szerint 20 óra 30 perckor oldotta fel az online enciklopédiára vonatkozó korlátozást. Törökországban 2017. április 29-én „nemzetbiztonsági aggályokra”hivatkozva tiltották le a hozzáférést a Wikipédiához. A Wikipédiát üzemeltető Wikimedia Foundation nevű non-profit alapítvány 2017 májusában nyújtotta be fellebbezését a török alkotmánybírósághoz. Az alkotmánybíróság tavaly december 26-án határozott úgy, hogy a Wikipédia 2017 óta tartó törökországi betiltása sérti a szólásszabadságot, valamint nem felel meg a demokratikus társadalmi rend követelményeinek.

Emellett úgy találták, hogy az enciklopédia nem tartalmaz semmi olyan súlyosat, amely a korlátozást jogossá teszi. Az alkotmánybíróság döntése szerda reggel jelent meg a hivatalos közlönyben. A nap folyamán az az ankarai bíróság is a tiltás feloldásáról határozott, amelyik annak idején a korlátozást elrendelte. A jogi felhatalmazás birtokában a nap végén a török Információtechnológiai és Kommunikációs Intézmény (BTK) elérhetővé tette a Wikipédiát. – MTI