Az ország 344 oktatási intézményében a piros forgatókönyv szerint, azaz online zajlik a tanítás, 4608 tanintézetben a sárga forgatókönyvet alkalmazzák, azaz hibrid oktatás folyik, 12 704 intézményben pedig a zöld forgatókönyv szerint zajlik a tevékenység – jelentette a szaktárca a megyei tanfelügyelőségek által csütörtök délig közölt adatokra hivatkozva.  A minisztérium kiemelte, hogy a 344 tanintézet közül mindössze 151 alkalmazza a piros forgatókönyvet az intézménybe járók körében jegyzett koronavírusos megbetegedések miatt. A többi 193-ban részben a településen jegyzett magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra. A szaktárca hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.  Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve. – agerpres.ro