Országos szinten a tavaly 94 883 ellenőrzést végzett az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) és összesen 80,43 millió lej értékben szabott ki bírságokat, nyilatkozta Marius Pîrvu, az intézmény elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az ellenőrzések 34 százaléka a szolgáltatások területére irányult, 30,9 százaléka élelmiszeripari árura, 29,4 százalék nem élelmiszeripari árura, 2,7 százalék a pénzügyi szolgáltatások területére, 2 százalék pedig a piac más területeire. A fogyasztóvédelem az egyik Romániában működő bankot 150 000 lejre bírságolta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok és a fogyasztók gazdasági érdekeinek megsértése miatt. Egy másik bank 30 000 lej bírságban részesült ugyanezért. A fogyasztóvédelem elnöke elmondta, 2018-ban a tengerparton is nagy akciót tartottak, amely során 894 egységet ellenőriztek, ezek közül 760-ban állapítottak meg szabályszegéseket. Az ellenőrök 1048 szankciót róttak ki, ezekből 485 volt pénzbírság. Ez utóbbiak összege 2,866 millió lejre rúg. A kereskedelmi egységek esetén 901-nél tartottak ellenőrzéseket, 66 százalékuknál kihágásokat állapítottak meg. A fogyasztóvédelmisek 880 szankciót róttak ki, összesen 3,8 millió lejre bírságolva meg a szabálysértőket. A nagy üzletláncokban 137 ellenőrzést tartottak és összesen 1,361 millió lej bírságot róttak ki a hatóság felügyelői. A játszótereket fenntartó egységeknél szintén voltak ellenőrzések, ezek esetében a kirótt bírságok 394 800 lejre rúgnak. A gyerekjátékokat forgalmazó üzletek is összesen 980 100 lej bírságban részesültek, miután a 734 ellenőrzött egységből 432-nél szabályszegéseket állapítottak meg a felügyelők. Az ANPC csütörtökön, a fogyasztóvédelmi világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatót bukaresti székhelyén. – agerpres.ro