A Körösök Vízügyi Igazgatósága sajtóközleményben tájékoztat arról, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére folytatódik a folyóvizek tisztítása a Körösök vízgyűjtő medencéjében. Jelenleg Nagyváradon a Navigatorilor és a Gutenberg utcák közötti, mintegy 1,3 kilométeres szakaszon tisztítják a Sebes-Körös bal partját, azért itt, mert, mint a közleményben fogalmaznak, ezen a partszakaszon a folyó szinte belefullad a szemétbe: kábelek, építkezési törmelék, gumiabroncsok, műanyagpalackok vannak szétszórva a parton és a vízben. Mivel nagy mennyiségű, legalább 800 köbméternyi szemétről van szó, ezért az igazgatóság hosszú karú markológéppel gyűjti össze a szemetet a vízből.

Az akció a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal és a RER Vest céggel közösen zajlik. Hulladékokat találni a kisebb vízfolyásoknál is: Sárszegnél (Sărsig) a Berettyó mellékpatakján (Valea Fânețelor) mindkét partról összeszedték a hulladékot, az egyik parton 500, a másik parton 250 méter hosszan. A parttakarítás után nyolcszáz méter hosszan hatvan centiméterrel megemelik a töltést, mert a vízszint 2019 nyarán akkorára nőtt, hogy a patak majdnem kiöntött. Az elmúlt napokban takarította ki az igazgatóság a berettyószéplaki vízgyűjtőt is, itt a vízből és a partról 7,2 köbméternyi petpalackot halásztak ki. A Körösök Vízügyi Igazgatóság arra kéri a lakosságot, hogy maguk során és maguk módján óvják a természetet, a környezetet és a vizeket. – erdon.ro