Ludovic Orban miniszterelnök június 1-jére ígérte a turisztikai ágazat képviselőinek a teraszok újranyitását, június 15-ére pedig a nyári idény megnyitását, feltéve, hogy nem nő drasztikusan az új koronavírusos megbetegedések száma – erről a szállodák és éttermek munkáltatói szövetségeit tömörítő szervezet (HORA) elnöke, Daniel Mischie számolt be a kormányfővel folytatott hétfői egyeztetést követően. Mischie azt mondta, több fontos témát is megtárgyaltak a miniszterelnökkel, aki „barátságosan viszonyul” a turisztikai ágazathoz – állítja. Hozzátette, Ludovic Orban ígéretet tett arra, hogy amennyiben az országos vészhelyzeti bizottság nem észlel majd „jelentős kisiklásokat” az új megbetegedések számát illetően, június 1-jétől engedélyezik a teraszok, június 15-étől pedig a teljes nyári szezon megnyitását. A romániai szállodaipari szövetség elnöke, Călin Ile szerint a kormány képviselői nem pontosították, hogy mit értenek „jelentős kisiklások” alatt, nem adtak meg pontos számokat. Ile ugyanakkor arról is beszélt, hogy az éttermekben nem lehet kötelezővé tenni a maszkviselést. „Szinte lehetetlen védőmaszkkal ülni az étteremben” – nyomatékosította. A kormány közleményben számolt be a szállodai, étterem- és vendéglátóipari ágazat (HORECA) képviselőivel folytatott egyeztetésről. Ebben azt írják, a kormány aktív intézkedésekkel támogatja e szektor újraindítását, ezt azonban gondosan elő kell készíteni. – agerpres.ro