A teljes jóváhagyás a 16 éves és annál idősebbek számára érvényes, és többek között azt jelenti, hogy a vakcina mostantól nem csak egészségügyi veszélyhelyzetben használható. Szakértők a bejelentéstől azt várják, hogy segíthet növelni a lakosság oltásokba vetett bizalmát, azaz azok is beoltatják majd magukat, akik eddig nem tették meg. Az oltás hatékonyságával kapcsolatban megállapították, hogy 97 százalékos védelmet nyújt a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai azt mutatják, hogy a vakcina „jó munkát végez” a delta variáns által okozott súlyos megbetegedések megelőzésében is. Az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA ) engedélyezését követően az amerikai védelmi minisztérium, azaz a Pentagon szóvivője, John Kirby bejelentette, hogy kötelezővé teszik a Covid-19 elleni védőoltás felvételét a hadseregben szolgáló minden alkalmazott számára. – maszol.ro