Seres Ibolya cserkészparancsnok vezetésével Vértopon táborozott a szentjobbi 9 sz. Szent István király cserkészcsapat. A cserkésztábornak külön tematikája is volt, mely Szent István király személyére és az államalapításra épült. A csapat tagjai a tábor egész ideje alatt különböző elméleti és gyakorlati próbákon mérték össze tudásukat és kreativitásukat. A cserkészek kihasználva a környezet adta lehetőségeket, több tantúrát is szerveztek, mely keretében külön hangsúlyt tudtak fektetni a természetvédelem fontosságára is. Egy külön előadásban a szelektív személygyűjtésről is hallhattak, mely szintén az egészséges zöld környezetünk megőrzésének egy fontos pillére.

A tábornak, mint minden cserkésztábornak, megvolt a maga kerete: ébresztő, ima, zászlófelvonás, reggeli torna, és utána indultak a programok. Zárásként este is imával zárták a napot. Ugyanakkor a tábor részvevői mindig aktívan részt vesznek a tábori munkában: voltak, akik fát gyűjtöttek, voltak, akik a konyhán segítettek, mások a tisztaságra ügyeltek. Minden nap más és más beosztottak segítették a tábori élet fenntartását. Utolsó este mindenki megoszthatta a legjobb tábori élményeit, mely arról tanúskodott, hogy szellemi, lelki feltöltődéssel gazdagodott ez alkalommal is a szentjobbi cserkészcsapat. – erdon.ro