Az oktatási minisztérium már előkészített 82 000, két éves internetszerződéssel rendelkező táblagépet, hogy elküldhesse ezeket azoknak a tanintézményeknek, amelyekben online módon kezdődik a tanítás – jelentette ki szerdán Monica Anisie szakminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az iskoláknak is lehetőségük van beszerezni európai alapokból elektronikus felszereléseket az online tanításra. „A kormány 175 millió eurót utalt ki elektronikus eszközökre, valamint egészségügyi felszerelésekre, beleértve az egészségügyi konténereket is azon tanintézmények számára, amelyekben nincs benti illemhely” – mondta Anisie. A miniszter arról is beszámolt, hogy jelenleg nincs pedagógushiány az oktatásban, és a tárca meghozza a szükséges törvényes intézkedéseket, hogy helyettesítő tanárok tarthassák majd meg a tanórákat abban az esetben, ha egy-egy tanár nem tudja folytatni tevékenységét az iskolában. Az iskolai tanterv a kulcsfontosságú készségek kifejlesztését írja elő, részletezte. A különböző tartalmak tanítása a pedagógusoktól is függ, mivel a lényeg az, hogy a tanév végére a diákok elsajátítsák a készségeket, nem pedig az, hogy minden szöveget megtanuljanak, szögezte még le a miniszter, aki munkalátogatáson volt Focşaniban. – agerpres.ro