Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott egyik legjobbja nem lesz bevethető a márciusi világbajnoki selejtezőkön. Az olasz szakvezető az M4 Sport Sporthíradójában szerdán elmondta: jövő pénteken hirdet keretet a soron következő három vb-selejtezőre, de a korábbi alkalmakhoz képest kellemesebb gondokkal küzd, mert a futballisták többsége játékban van. A kivételek között említette a télen a Salzburgtól az RB Leipzighez igazoló Szoboszlai Dominiket, aki ágyéksérülése miatt idén még nem lépett pályára.

Rossi ugyanakkor hozzátette, a nemzeti együttes a tavaly őszi mérkőzései során bizonyította, hogy bárkit pótolni tud, még ha ez nem is könnyű feladat. „Robert Lewandowski megállítását jószerivel senki sem tudja megoldani, mert mindig betalál. Az elmúlt évben mindent megnyert a klubcsapatával és egyénileg is” – beszélt Marco Rossi a lengyelek elleni nyitó meccs kulcsjátékosáról, a rivális Bayern Münchenben futballozó legjobbjáról.

A kapitány azt emelte ki a folytatásban következő San Marinó-i és andorrai fellépésről, hogy nem szabad lebecsülni egyik csapatot sem, már csak a korábbi kellemetlen tapasztalatok miatt sem, de kötelező megnyerni mindkét találkozót ahhoz, hogy valóra váltsák az álmukat. A nemzeti együttes nyáron a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepel: június 15-én a címvédő portugálokat, majd 19-én a világbajnok franciákat látja vendégül a Puskás Arénában, aztán 23-án a csoportkör zárásaként Münchenben Németországgal küzd meg. – MTI