Ismeretlen tettesek a Trianon 1920 feliratot fújták festékszóróval a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor talapzatára és a magyar nemzeti színeket is felfestették a márványlapokra. A nyomozóhatóságok rongálás gyanújával vizsgálatot indítottak az ügyben.

A Weradió beszámolója szerint a rendőrség szombat délután hat óra körül kapta azt a lakossági bejelentést, hogy a szoborcsoport talapzatán megjelent egy felirat. A helyszínen megállapították, hogy a lánctartó oszlopokat és a burkolat egy részét is lefestették ismeretlenek, akik több márványlapot levertek.

Ráduly István Kovászna megyei prefektus elítélte a rongálást. A helyi román rádiónak úgy fogalmazott: az ilyen cselekedetek tűrhetetlenek Háromszéken. Közlése szerint felkérte a rendőrséget, hogy vizsgálják meg a környező térfigyelő kamerák felvételeit, és mielőbb kerítsék kézre a tettest. „Nagyon elszomorít ez az eset. Örültem, hogy a magyar közösség provokáció nélkül meg tudott emlékezni Trianonra, és a román közösség ünnepét sem zavarta semmi. (…) Egy ilyen cselekedetet én elfogadhatatlannak tartok Kovászna megyében. Nem tudom, hogy magyar vagy román volt-e a tettes, de szégyellje magát. Senkinek sem segít a botránykeltés. Meggyőződésem, hogy a rendőrség elfogja az elkövetőket” – jelentette ki a prefektus. – weradio.ro/Maszol