Bár az előző években már korábban megnyitott a kerékpárkölcsönző, most április 14-én, azaz holnaptól áll a tekerni vágyók rendelkezésére. A Nagyvásártéren (December 1 park) található I’Velo biciklikölcsönző jónéhány éve érhető már el a városban. Bár turisták most nemigen akadnak Nagyváradon, a helyi lakosok számára így is hasznos szolgáltatás, emellett pedig nagyon jó kikapcsolódási lehetőség is. Áprilisban hétfőtől péntekig 11.30 és 19.30, szombaton és vasárnap 9.30 és és 19.30 óra között lehet biciklit bérelni, majd májusban pedig hétköznapokon 11.30 és 20.30 óra között, szombaton és vasárnap pedig 9.30 és 20.30 között.

A bérleti díjak: 8 lej/1 óra, 15 lej/2 óra, 30 lej/24 óra. Egy személy kizárólag csak egy kerékpárt kölcsönözhet, és ehhez fel kell mutatnia a személyi igazolványát, vagy egyéb igazolványt (jogosítvány). Az OTL bérlettel rendelkezők féláron bérelhetnek biciklit. A kétkerekűek mellett elektromos rollereket is lehet bérelni, melyek indulási ára 2 lej, minden perc pedig 0,50 lej. Telefonos alkalmazáson keresztül is lehet bérelni, ami szintén jár egy kevés kedvezménnyel: két óra kerékpározás így például csupán 10 lej. Egy hónapra, vagy akár egy évre is lehet ezen keresztül bérelni, ami 49, vagy 149 lej, ha pedig valaki szeretne egy elektromos rollert és egy biciklit is bérelni, akkor az egy hónapra 99, egy évre pedig 365 lej. A nyugdíjazott személyek ingyenesen kölcsönözhetnek.

Amennyiben a kölcsönző személy nem érkezik vissza idejében a kerékpárral vagy az elektromos rollerrel, minden elkésett óráért hat lejt kell fizessen. Ha az illető elveszíti a kerékpárt, 800 lejt kell fizessen, egyéb kisebb károkért pedig a javításnak megfelelő összeget – ezen bírságok összegeinek listája megtalálható a kölcsönzőnél. A koronavírus-járványra való tekintettel a kerékpárokat gyakran fertőtlenítik. – erdon.ro