Szerdán 14 órakor ül össze a parlament két háza, hogy eleget tegyen az államfő kérésének, aki újbóli megfontolásra visszaküldte az állami költségvetés tervezetét a törvényhozó testületnek – döntött a két házbizottság együttes, keddi ülésén. A két házbizottság arról is rendelkezett, hogy a szenátorok és képviselők kedden 18 óráig nyújthattak be módosító javaslatokat a költségvetéshez, majd szerdán 10 órától a költségvetési és pénzügyi bizottságok együttes ülésen tárgyalják újra a tervet és megfogalmazzák álláspontjukat, amelyet a plénum elé terjesztenek szavazásra.  Klaus Johannis pénteken küldte vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a 2019-es költségvetés törvényét, arra hivatkozva, hogy az nem realista előrejelzésekre alapul. Liviu Dragnea, a nagyobbik kormánypárt elnöke hétfőn erre úgy reagált, hogy a büdzsétervet nagyon megfontoltan dolgozták ki, és nem lehet megváltoztatni „egy olyan ember szeszélyei miatt, aki véletlenül Románia elnöke”. – agerpres.ro