Szent László Napok 10. alkalommal: a csütörtöki program
2022. június 23. csütörtök
103
Nemzetközi idegenforgalmi és vendéglátói konferencia. Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, Sulyok István utca, 14–16. szám. Az előzetes regisztrációhoz kötött esemény elsősorban az idegenforgalmi és vendéglátói ágazat kutatói, szakértői számára kíván együttgondolkodási lehetőséget biztosítani abban a reményben, hogy a jó példák, jó ötletek, a sikeres alkalmazkodási minták révén közös válaszok születhetnek a jelenkor felmerülő kérdéseire. Bővebb információ elérhető a: www.partium.ro/hu/hirek/ithc22 honlapon.
17 óra – Jovián. Zuh Deodáth Jovián Györgyről szóló monográfiájának bemutatója. Helyszín: nagyváradi vár, F épület. A nagyváradi indulású festőművész, Jovián György életművéről és festészeti művek értelmezéséről jelent meg tavaly Zuh Deodáth monográfiája (MMA Kiadó 2021, Budapest). A kötetről, annak születéséről és festőművész váradi kötődéseiről beszélget a szerzővel és Jovián Györggyel Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese és Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője.
17 óra – Lelkem dalai a kezdetekben. Helyszín: nagyváradi vár, M épület. Szabó Tamara Dóra, a Nagyváradi Művészeti Líceum tanulójának előadása.
18 óra – Erdélyi lengyel emlékhelyek, történetek. Okos Márton könyvbemutatója. Helyszín: nagyváradi vár, I épület.
19 óra – Magyar műemlékmentés a dél-bihari szórványban – megújul Tamáshida romtemploma. Csomortányi István projektfelelős előadása. Helyszín: nagyváradi vár, M épület.
21 óra – Speak Floyd-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar. A tribute band előadásában a rocktörténelem egyik legsikeresebb együtteseként számon tartott Pink Floyd együttes dalai csendülnek fel.
Vélemény, hozzászólás?