2018-ban a Siteri Református Egyházközség és a Partiumi Magyar Művelődési Céh közösen arra vállalkozott, hogy minden évben Szent István napján zenei ünnepséget szervez a helyi Árpád-kori templomban. A világjárvány hozta egyéves kényszerszünet után idén folytatódik a Szent István-napi zenei ünnepség a Bihar megyei Siterben. Augusztus 20-án, pénteken este 7 órától, „Ó, Szent István, dicsértessél…” címmel, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit közös koncertje lesz hallható a siteri templom falai között, közreműködik Soós András és zenekara.

Sebestyén Márta a magyar népzenei, Andrejszki Judit pedig a magyar régizenei örökségünk éltetői, előadóművészként itthon és szerte a világban széles közönséggel ismertetik és szerettetik meg zenei anyanyelvünket. Műsorukban felcsendülő dalok és zenék évszázadokon és népeken ívelnek át, az írott források és a szájhagyomány gazdag tárházából merítkezve. Soós András a hagyományairól és zenéjéről méltán híres erdélyi Széken született. Fiatal együttesével az autentikus zenei hangzásvilágra törekednek és közös céljuk, hogy a népzenét, mint önálló művészi értéket állítsák színpadra.

A szervezők szabadtéri kiállítással is készülnek, amelyen Losonczi Béla, erdélyi származású festőművész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A Yanka Winery jóvoltából felállított borsátor mellett pedig Soós András és zenekara ráadáskoncerttel kedveskedik az egybegyűlteknek. A belépőjegy ára jelképesen 10 lej. Adományokat a következő évi zenei ünnepség szervezésére köszönettel elfogadnak a szervezők. Az esemény kiemelt támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – közlemény