Az amerikai igazságügyi minisztérium honlapján közzétett adatok szerint Liviu Dragnea, a PSD egykori elnöke és Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE elnöke rengeteg pénzt költött amerikai lobbira, ami alatt azt kell érteni, hogy fizettek azért, hogy az amerikai alelnökkel pózolhassanak és interjút akartak adni a CNN csatornának. Madison & Company LLC nevű lobbista cégnek 100 ezer dollárt fizetett ki a PSD, hogy megszervezzenek egy találkozót Livu Dragnea és Mike Penece amerikai alelnök között, illetve Paul Ryannel, az USA képviselőházának elnökével is találkozni szeretett volna Dragnea. A szerződés a két találkozó mellett tartalmazott egy CNN interjút is. A szerződést tavaly októberben kötötték, de mivel Dragneat börtönbe zárták, az abban foglaltak soha nem valósultak meg. Dragneaának egyébként nem ez lett volna az első ilyen jellegű találkozója. 2017-ben Elliott Broidynak, Donald Trump lobbistájának a közreműködésével sikerült elérnie, hogy Sorin Grindeanu egykori miniszterelnök társaságában részt vegyen Trump elnöki beiktatásának vacsoráján. A honlapon közzétett adatok szerint Călin Popescu-Tăriceanu egy 170 ezer eurós szerződést kötött a fent említett lobbista céggel, politikai konzultációkért cserébe. A szerződés megkötése után Tăriceanunak sikerült az, ami Dragneának nem: készíthetett egy közös fotót az amerikai alelnökkel. – digi24
Vélemény, hozzászólás?