Florence Parly francia védelmi miniszter szankciókat szorgalmazott azon katonákkal, köztük húsz nyugalmazott tábornokkal szemben, akik egy véleménycikkben Franciaország „széteséséről” írtak. A cikk, amelyben száz többségében nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona Emmanuel Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kéri – egy jobboldali hetilapban jelent meg, a Charles de Gaulle néhai köztársasági elnök elleni puccskísérlet hatvanadik évfordulóján.

A szerzők úgy fogalmaztak: „készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben a jelenlegi politika folytatódik, „az aktív bajtársak beavatkozására lesz szükség”. Florence Parly emlékeztetett arra, hogy Franciaországban minden egyes köztisztviselőre, így a rendvédelmi szervek és a hadsereg tagjaira is vonatkozik a „visszafogottság kötelezettsége”. Szerinte elfogadhatatlan, ami történt. – index.hu