
Levélben kért tájékoztatást Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke „román testvérpártjától”, a Szociáldemokrata Párttól (PSD) arról a törvénytervezetről, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját Romániában. A magyarországi politikus arra reagált, hogy a tervezetet a PSD egyik szenátora, Titus Corlățean terjesztette be a parlamentbe, és a PSD szavazataival megkapta a képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását. A jogszabályt már csak a képviselőház plénumának kell elfogadnia ahhoz, hogy az államfő kihirdesse, és hatályba lépjen. „A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint Trianon traumáját az Európai Unión belüli valós nemzetegyesítéssel, a határok jelképessé tételével, légiesítésével lehet meghaladni. Emellett szükség van a szomszédos országok pozitív kisebbségpolitikájára és hazánk részéről pedig aktív magyarságpolitikára” – írta Facebook-oldalán.(Továbbiak)Tóth Bertalan szerint:” Románia akkor tud erős lenni, ha minden állampolgárára tekintettel van, továbbá képes megtalálni azt az ünnepet, amely nem éket ver az együtt élő nemzetiségek közé, hanem megteremti a feltételeket az egymás elfogadására és tiszteletben tartására”. – masol.ro
Vélemény, hozzászólás?