A Nagyváradi Állami Filharmónia Michael Haydn Kamaraegyüttese lép holnap közönség elé. A filharmónia teljes közleményét alább olvashatják. Reméljük, örömhírrel szolgálunk azzal, hogy ismét koncertre hívjuk Önöket, folytatva megszakított évadunkat, ha nem is a megszokott helyre, hanem gyönyörű és felemelő szabadtéri környezetbe június 5-én, pénteken 19 órára. A római katolikus püspökség segítségével, a járványügyi rendelkezések betartásával – 2 méter távolság a székek között – mintegy 140 helyet tudunk biztosítani a püspöki palota főbejáratához felállított színpad előtt. Bérleteseink érkezési sorrendben foglalhatják el a helyeket 18.30-tól hőmérséklet-ellenőrzés és kézfertőtlenítés után, az utasításoknak megfelelően, a helyek számának függvényében.

A maszk használata is kötelező a mintegy egyórás koncert alatt, amelyet filharmóniánk Michael Haydn Kamaraegyüttese kínál önöknek, a tőlük megszokott hangulatban és színvonalon. A járványügyi kötelezettségekből fakadó kellemetlenségeket, reméljük, megértéssel fogadják, és számíthatunk támogató jelenlétükre. Rossz idő, eső esetén a koncertet június 6-án, szombaton 19.30 órakor fogjuk megtartani. A műsor a következő: Mozart: D-dúr divertimento; Bach: Air; Albinoni: Adagio; Händel: Concerto grosso; Bartók: Román táncok. – közlemény/biharmegye.ro