Az évad első stúdió bemutatójára készül a Nagyvárad Táncegyüttes: Ingmar Bergman híres svéd filmje, a Suttogások és sikolyok sokak számára ismerős lehet. A három nővér lelki konfliktusokkal teli életét egy non-verbális táncszínházi előadásként fogja bemutatni a színházunk kortárs tagozata. A produkció próbáit már augusztus 5-én megkezdték táncosaink.
A közelség képtelenségének a drámájában, ahol a távolság győz, a fizikalitás, a szereplők közötti kapcsolatok és viszonyok megmutatása a fő, és egy nagyon fontos kérdést tesz fel bennünk: éltünkben vagyunk-e boldogak vagy a halál után? Az érem másik oldalát is bemutatva Ingmar Bergman drámáját társulatunk koreográfusa — aki komplexitásáról és finom hozzáértéséről híres — Györfi Csaba adaptálja stúdiószínpadra mozgásszínházi formában.
A közelség és távolság, öröm és bánat, életvidámság és gyász, illetve az élet és halál ritualisztikus szakralitásának terét Golicza Előd, díszlettervező alkotja meg; a sokrétű és különleges női és férfi szereplők karakterét, jellemzőit és viszonyát Cristina Breteanu, jelmeztervező ruházza fel kreativitásával; a hideg tél és feszélyezett állapotok hangulatának zenéjét Boros Csaba, zeneszerző komponálja, és a dráma kultúrájának írott és íratlan történetét Czvikker Katalin, dramaturg adja át az alkotóknak és művészeknek.
A bemutatóra szeptember 22-én, vasárnap 19:00 órától kerül sor a Translivania stúdió színpadán. Jegyeket és bérleteket az előadásra már lehet váltani a színház jegypénztárában minden hétfőn, kedden és csütörtökön 10:00 és 17:00 óra között, illetve minden szerdán és pénteken 13:00 és 19:00 óra között, vagy a www.biletmaster.ro honlapon.
Szereplők:
Ágnes: Barkóczi Réka
Mária: Törteli Nadin
Karin: Kerekes Dalma
Anna: Krupár Luca/Fodor Virág
Doktor/Fredrik/Joakim: Barabás Hunor
Vélemény, hozzászólás?