Az elmúlt héten tartott sajtótájékoztató keretében premiernek számító jegyzőkönyvet írt alá a Sportszakembereket Kiképző Központ (M. A. R. A.; igazgató: Tulkos Rómeó) és a Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF; elnök: Radu Bitea elnök). Az eseményen jelen volt az AJF titkára, Boros Péter is. A megegyezés szerint olyan egyesületeknek, kluboknak nyújtanak segítséget, amelyek a jövőben sportoktatókat szeretnének nevelni, ezen egyesületek/klubok képviselői húszszázalékos kedvezményben részesülnek, hangzott el a tájékoztatón.

A sportoktatók nyolcvanórás kiképzésben részesülnek, amelyből húsz elméleti és hatvan óra gyakorlati képzést jelent.Mint elhangzott, a kurzusokon dr. Marius Olteanu egyetemi előadótanár foglalkozik a „tanulókkal”, de meghívottként részt vesz Mirela Ştef és Marius Marinău egyetemi tanár is. Az előadók biztosítják a beiratkozókat, hogy a legmagasabb fokon képezik ki őket. Ami a labdarúgást illeti, a képzésre felkérték Radu Biteát, az AJF elnökét is, hogy szakmai tanácsadóként vegyen részt a kurzusokon. A tanfolyam végén a sikeresen vizsgázók a szakminisztériumok által elismert okleveleket kapják a kezükbe, és megkezdhetik az oktatást. Tulkos Rómeó elárulta, hogy a legközelebbi tanfolyamra olyan sportági emberek iratkozhatnak be, akik a Román Erőemelő-szövetséggel (Powerlifting, elnök: Ovidiu Pănăzan) tartanak fenn közelebbi kapcsolatot. – erdon.ro