Stephane Peterhansel nyerte a Dakar-rali csütörtöki, 11. szakaszát, sokat, nyolc percet hozott az összesítésben vezető Carlos Sainzen, de a spanyol egészséges előnnyel mehet neki a rali pénteki zárószakaszának. Sainz már biztonsági autózással teljesítette a közel 400 kilométeres gyorsaságit, ám mégy így is harmadikként végzett, és 10 perc előnye maradt az utolsó szakaszra.

A korábbi kétszeres – 2010-es és 2018-as – Dakar-győztes legközelebbi ellenfele nem is Peterhansel, hanem a tavalyi nyertes, Nasszer Al Attijah lesz, aki csak 10 másodperccel volt lassabb csütörtökön Peterhanselnél, így hat másodperccel előzi az összesített időlistán. Fernando Alonso, aki szerdán óriásit borult a versenyen, nyolcadikként ért be a 11. szakaszon. A zárás előtt összesítve a 13 pozíciót foglalja el. – index.hu